A Szabadság-szoborba oltott kereszt gondolatát csak kevesen fogadták örömmel, többen kétkedéssel, és még többen egyértelmű elhatárolódással. Ha választanom kellene, én is a harmadik csoportba tartozom, bár nem pont ugyanazon okokból, mint egyesek.

Mit gondolok? Például, hogy ez a kereszt csúnya, oda nem illő, felesleges megosztást generál, és megzavarja a szobor amúgy teljesen konzisztens és egyöntetű szimbolikáját. Meg hogy olyasfajta dominanciát sugall, amely épp a kereszthez illik a legkevésbé.

Mit nem gondolok? Például, hogy szekuláris államban eleve abcúg a vallási jelképeknek minden feltűnő helyről.

Jelképek és üzenetek

A szekularizáció - a vallás visszaszorulása a társadalomban - a 20. század fejleménye. Előtte nálunk csaknem ezer (más helyeken csaknem kétezer) évig a kereszténység jelentette a legfőbb támaszt a világ értelmezésében. Ezért a kultúrából eltávolítani nem lehet, legalábbis anélkül, hogy eltörölnénk vele együtt magát a kultúrát is. Ha valaha lenne olyan (persze nem lesz), hogy már nincsenek keresztények, akkor sem tűnne el, csak élő világkép helyett műveltség lenne, mint a görög-római kultúra. Sohasem lesz tehát "halott" - az ebben való reménykedést csak a tudatlanság és a gyűlölet keveréke táplálhatja. Amint egy világnézet kultúrát teremt - azaz létrehozza a maga jelképeit, fogalmait, műalkotásait, stb. -, azzal bebiztosította a továbbélését. Ha pedig a nyilvánosság a maga természetességében tükrözi a kultúrát, azaz nem erőszakolunk rá semmit se pró, se kontra, akkor mindig is lesznek keresztény jelképek a közterületeken.

A kérdés inkább az, hogy mennyi, hol, és ki állítja őket.

A nyilvános jelképeknek megvan a maguk, mondjuk így, referenciaterülete - vagyis hogy kikre vonatkozik, kiket akar képviselni. A katolikus templomok tetején lévő kereszt például deklaráltan a templomot és az oda járókat képviseli. Nem akar azok nevében beszélni, akik mondjuk csak munkába menet haladnak el a templom mellett. Az oda helyezett kereszt tehát adekvát: csak annyit üzen, hogy "ez itt egy katolikus templom". A Szabadság-szobor keresztje viszont az egész várost akarja képviselni, sőt - mivel az ország egyik legismertebb építményéről van szó - egész Magyarországot. Az üzenetét nem nagy kunszt lefordítani: "Magyarország keresztény ország".

És emiatt van körülötte tiltakozás.

Nem egészen amiatt problémás a dolog, mert hazánkban rengetegen nem keresztények. A "keresztény" szó ugyanis nem feltétlenül kell, hogy hitre, pláne vallásgyakorlatra utaljon, érthető úgy is, hogy "keresztény kultúrájú" vagy "keresztény gyökerű". A hatalomnak elvben lehet joga ahhoz, hogy formálja egy ország kultúráját, azt pedig nem feltétlenül a lakosai vallásának statisztikai eloszlása határozza meg. Csak akkor van viszont ténylegesen ilyen joga, ha erre felhatalmazást kap a polgároktól. Az pedig finoman szólva is kérdéses, hogy a jelenlegi kormánynak van-e ilyen felhatalmazása.

Kereszténység vs. politikai kereszténység

A 2022-es népszámlálás arról vált hírhedtté, hogy rekord kevesen vallották magukat kereszténynek.

Gyorsan térjünk ki arra, hogy mit nem jelent ez. Nem feltétlenül jelenti például azt, hogy a hívők száma csökkent volna, hiszen más dolog kereszténynek lenni, és más dolog megvallani azt egy népszámláláson. Az ellenzéki érzelmű hívők között elterjedt gesztus volt megtagadni a válaszadást, sejtve, hogy aki megvallja a hitét, az akaratlanul is a politikai kereszténységhez asszisztál. Végül én is, hithű katolikus létemre, a nem válaszolók táborát erősítettem, ilyesféle okokból.

Utólag azon gondolkoztam, hogy talán rosszul döntöttem. Ez akkor merült fel bennem, amikor olvastam olyan reakciókat az eredményekre, mint Gyurcsány Ferenc demagóg hőzöngése, vagy még inkább Tóta W. Árpád sztálinista ízű győzelmi beszéde. De bár a Tóta-cikk ostoba logikája ("aki nem szavazott, rám szavazott") cáfolatot sem érdemel, a számok mégis arról árulkodnak, hogy a politikai kereszténység ma Magyarországon nem képviseli a többséget. Legalábbis, a többség nem érzi úgy, hogy képviselné őket.

Meg fog ez változni attól, hogy az emberek véleményét nem kérdezve, föléjük rakunk egy keresztet? Nem. Sőt. Csak erősíti azt az érzetet, hogy a kereszténység uralkodni akar, holott semmi sem állhat távolabb az igazi természetétől. Hiszen Jézusból abszolúte hiányzott a világi hatalomvágy, és a keresztények számára ő az erkölcsi referenciapont.

Mármint, hogy ő lenne, ideális esetben.