Legutóbbi, a filozófia és a természettudomány viszonyáról írt posztomat megosztottam egy Facebook-csoportban, ahol több ellenérv is felmerült a benne foglaltakkal kapcsolatban. Elhangzott a vélemény, miszerint igazságtalan voltam Hawkinggal szemben, amikor "a filozófia halott" kijelentését kritizáltam, merthogy ő nyilván nem minden filozófiáról jelentette ki, hogy halott (mondjuk ez esetben jelezhette volna ezt a szövegben, de ezt most hagyjuk). Sokkal inkább - így az érv - az olyan filozófiára gondolhatott, amely megfigyelések nélkül, puszta fogalmi spekulációkkal akarja eldönteni, milyen a világ. Ami pedig nyilván nem lehetséges. Ez a fajta filozófia, amelybe leginkább a metafizika és a vallásfilozófia tartozik, nem más, mint "köldöknézegetés", "lufihámozás" - és még sorolhatnánk a találóbbnál találóbb jelzőket.

Ez a kétkedő-szájhúzogató vélemény a filozófiáról olyan gyakori, hogy kívülről fújjuk. De helytálló-e? Ezt szeretném megvizsgálni a következőkben, ami több posztot fog igényelni.

Megismerés a fotelből

Ahhoz, hogy értékelhessük a fentebbieket, pár dolgot tisztáznunk kell. Először is: amikor az illető arról beszél, hogy "megfigyelés nélkül", "fogalmi spekulációkkal" akarunk eldönteni valamit, akkor ezalatt az a priori megismerést érti. 

Az a priori tudást a közhiedelem úgy definiálja, hogy ez az a tudás, amelyhez nem szükséges tapasztalat. Nos, ez a definíció egy kicsit olyan, mint az, hogy "a Hunyadi László olyan ballada, amelyben a főhőst feldolgozzák". Értjük, mire gondolt az illető, de a megfogalmazás félrevezető. Természetesen az a priori tudáshoz is kell valamennyi tapasztalat. Ha kómában feküdnék, és nem tapasztalnék semmit, akkor nem tudnék a priori ismereteket (sem) szerezni. Helyesebb inkább úgy fogalmazni:

egy állítást akkor tudunk a priori eldönteni, ha az eldöntéséhez csak annyi tapasztalat kell, amennyi az állítás megértéséhez szükséges (vagy: logikailag levezethető olyan állításokból, amelyekre igaz az előbbi).

Mondok egy példát. Az például a priori ismeret, hogy "ami törékeny, az könnyen törik". Ahhoz, hogy ezt belássam, nem kell földhöz vágnom törékeny dolgokat és megállapítanom: "jé, mindegyik könnyen törik". Elég, ha értem a "törékeny" és a "könnyen törik" kifejezéseket, és máris belátom, hogy igaz. Az viszont, hogy "az üveg törékeny", nem ilyen. Attól, hogy értem a mondatot, nem fogom tudni, hogy igaz. Ezt valahonnan meg kellett tanulnom - vagy saját tapasztalataimból, vagy másokéból. Másképp nem megy. Ezért ez a posteriori tudás (így nevezik azt, ami nem a priori).

Az a priori tudás iskolapéldái a matematika és a logika (a fentebbi példám is a logikai igazságok közé tartozik). Az a posteriori, vagyis a tapasztalaton alapuló tudásra pedig általában a természettudományokat szokás felhozni példának. De itt jó lesz, ha megállunk egy percre. Teljesen a posteriori tudás nagyon kevés van (de az is lehet, hogy nincs is). Az a priori olyan, mint egy gáz: a réseken keresztül szinte mindenhová beszűrődik. Vegyük az alábbi következtetést:

1. Ha egy állat testét toll borítja, akkor tojásokkal szaporodik;

2. a cinege testét toll borítja;

3. tehát a cinege tojásokkal szaporodik.

Az első két állítást nyilván megfigyelések útján tudjuk eldönteni. De mi a helyzet a konklúzióval? Ez már tisztán logikailag következik az első kettőből, a logika pedig továbbra is a priori dolog. Tehát végső soron minden ehhez hasonló következtetésben (szillogizmusban) ott bújkál némi a priori. Az, hogy két állításból következik-e egy harmadik, nem tapasztalati kérdés, hanem logikailag ("a fotelből") eldönthető.

Az tehát nem igaz, hogy nem lehet a priori ismeretet szerezni. Abszolút lehet: a matematika és a logika ezt teszi. Erre egyesek azt mondják: "jó, de ezek az ismeretek nem a valóságról szólnak, hanem csak a fogalmak közti összefüggésekről". Igen, csakhogy az összefüggések a valóság részei, még akkor is, ha többnyire szükség van valamilyen absztrakcióra, hogy megmutathassuk őket. Másfelől nem vagyok biztos benne, hogy értem: ha egy ismeret nem a valóságról szól, akkor miről is.

Az viszont nyilvánvaló, hogy nem minden állítást lehet eldönteni így. (Sőt, hacsak nem matematikusok vagyunk, akkor a legtöbbször olyan állításokkal találkozunk, amelyeket nem lehet.) A fotelben spekulálgatva sohasem fogom tudni kideríteni, mennyi a hidrogénatom tömege, vagy hogy melyik csapat nyerte az Európa-bajnokságot. Aki tehát kritizálja a metafizikát, az nyilván két dolgot állít egyszerre:

1. A metafizika a fotelből akar eldönteni fontos kérdéseket (például Isten léte, vagy a test és az elme viszonya);

2. az ilyen kérdéseket csak tapasztalati úton lehet eldönteni;

3. tehát a metafizika nem oké.

A kérdéseink ezek után az alábbiak: A metafizikusok tényleg a fotelből dolgoznak és nem alapoznak megfigyelésekre? A metafizikai kérdések tényleg csak tapasztalati úton dönthetők el?

Ezekkel folytatjuk majd.