Vannak kijelentések, amelyeket nem lehet elégszer idézni. Ilyenek Stephen Hawking és Leonard Mlodinow közös könyvének, A nagy tervnek szállóigévé vált mondatai:

"A filozófia halott. Nem tartott lépést a természettudományok fejlődésével, főleg a fizikáéval. Mára a tudósok váltak fáklyavivővé a megismerésért folyó küzdelemben."

Ezzel a kijelentéssel elég sok probléma akad. Az egyik, hogy ha a halál beálltát ez igazolja: "nem tartott lépést a természettudományok fejlődésével, főleg a fizikáéval", akkor az egész összeomlik - merthogy ez nem igaz. Az analitikus filozófián belül pezsgő terület a fizika filozófiája, amelyet többnyire olyan filozófusok művelnek, akik egyben fizikusok is. Vagy vegyük például Daniel Dennettet, aki alaposan ismerte az evolúcióelméletet és más hard science területeket. Vagy vegyük a szabadakarat-kutatókat, akik rengeteget foglalkoznak bizonyos kognitív tudományos kísérletekkel. A szerzőknek tehát illett volna legalább egy lábjegyzetben megemlékezniük azokról, akiknek mégis sikerült lépést tartaniuk velük.

A leglényegesebb viszont az az állítás, hogy a filozófia és a természettudományok egymás ellenfelei és kihívói. Ugyanazt akarják megismerni, és ugyanazokra a kérdésekre keresik a választ. De vajon tényleg ez a helyzet? Nézzük az idézetet tágabb kontextusban:

"Az emberek, miközben felnéztek a hatalmas égre, mindig is feltettek sok kérdést. Hogyan érthetjük meg a világot, amelyben élünk? Hogyan viselkedik az univerzum? Milyen a valóság természete? Honnan van ez az egész? Szüksége van-e az univerzumnak teremtőre? (...) Ezek a kérdések hagyományosan a filozófiára tartoztak, de a filozófia halott. Nem tartott lépést a természettudományok fejlődésével, főleg a fizikáéval. Mára a tudósok váltak fáklyavivővé a megismerésért folyó küzdelemben."

Itt valami kicsit fura. A szerzők felsorolnak öt kérdést, ahol állítólag a filozófia és a tudomány versengenek egymással. Ezek között azonban több olyan is van, amellyel a természettudósok nemigen foglalkoznak, legalábbis a munkaidejükben. Nem látunk a Nature vagy a Science folyóiratban megjelent cikkeket, amelyekben fizikusok publikálják legújabb kutatási eredményeiket arról, hogyan értjük meg a világot, vagy szüksége van-e az univerzumnak teremtőre. Ráadásul a szerzők így folytatják a gondolatmenetet: "E könyv célja, hogy a legújabb felfedezések és elméleti fejlemények által sugallt válaszokat adjon." Amely válaszok között, mint megtudhatjuk, szerepel az is, hogy nincs Isten.

Hm. Vajon ezt a felfedezést a szerzők miért egy ismeretterjesztő könyvben, és nem szakcikkekben publikálták? Erre talán azt válaszolnák, hogy ez nem olyan értelemben vett felfedezés, mint amikor igazolták, hogy égés során az anyag oxigénnel egyesül, nem pedig a flogiszton távozik belőle. Talán elismernék, hogy őket több személyesebb és vitatható előfelvetés vezette, mint a flogiszton-elméletet megcáfoló Lavoisier-t, így ez nem a szakmai sztenderdek szerint értendő. De ha így van, akkor a dolog már mégsem tisztán természettudományos, ugye?

Egy kis tudományfilozófia

Alaptétel, hogy egy adott rendszerben nem lehet vizsgálni, miért áll fenn maga a rendszer; ehhez át kell lépni egy másikba. Egy verselemzésben nem tudjuk azt vizsgálni, hogy mi a szavak és a jelentés viszonya. Egy etikai problémára nem tudunk választ adni azzal, hogy megvizsgáljuk az éppen aktuális jogi szabályokat. Főzés révén nem tudunk választ adni arra, hogy az adott ételnek honnan származnak az összetevői. És így tovább. A verselemzés, a jogszabályok vagy a főzés - mind-mind rendszerek, bármennyire különböznek is egymástól.

Na most, nem kérdés, hogy a természettudomány egy rendszer. Mint ilyen, valójában nagyon-nagyon összetett - szűkebb értelemben magába foglalja a fizika-kémia-biológia együttesét (ezek összefüggéseit elég jól értjük), tágabban pedig a pszichológiát is (bár azt, hogy ez hogyan függ össze a fizika-kémia-biológiával, nem egészen értjük). Közelebbről úgy határozhatjuk meg, mint azoknak a módszereknek a rendszerét, amelyek ok-okozati összefüggéseket állítanak fel a természet jelenségei között, és ennek révén racionálisan értelmezhetővé teszik, azaz megmagyarázzák őket. Ide tartozik annak vizsgálata, hogy

1) a fizikai világnak jelenleg milyen állapotai vannak (például, hogy milyen állatfajok élnek a Földön);

2) ezeket milyen múltbéli állapotok előzték meg (például, hogy milyen fajok éltek a kréta időszakban);

3) és mik azok a természeti törvények, amelyek megszabják, hogy valamelyik X állapotot csak Y követheti (például, miért van az, hogy egy aszteroida becsapódása képes volt előidézni a dinoszauruszok kihalását).

Mit képes vizsgálni a természettudomány? Röviden: mindent, ami leírható a fentebbi sémával, és semmit, ami nem. Annak, hogy a tudományos módszer működhessen, vannak bizonyos feltételei. Azt, hogy ezek miért állnak fenn, nem lehet ezzel a módszerrel megközelíteni, éspedig pont a fentebbi alaptétel miatt: egy adott rendszerben nem lehet vizsgálni annak a rendszernek a feltételeit. Ilyen például az, hogy

1) léteznie kell egy fizikai világegyetemnek (nyilvánvaló, hogy ha ez nem lenne így, nem beszélhetnénk természetről, így természettudományról sem);

2) ennek a világegyetemnek szabályos törvényszerűségek szerint kell működnie (ha ez nem lenne így, egyetlen jelenséget sem tudnánk előrejelezni, így nem lenne lehetséges hipotéziseket alkotni);

3) meg kell állapodnunk az olyan fogalmak jelentésében, minthogy "ok", "tulajdonság", "lehetőség", "igazolás".

A természettudomány ezeket adottnak tekinti, és a saját szemszögéből jogosan. Ahhoz, hogy megmagyarázzuk mondjuk a galaxisok létrejöttét, tényleg nem kell feltennünk az olyan kérdéseket, mint hogy "miért létezik egy fizikai világegyetem?", "miért léteznek természeti törvények?" vagy "mi igazol egy állítást?" Csakhogy szcientista barbárság lenne azt gondolni, hogy ezért általánosságban sem jogos rákérdezni ezekre. Végül is, finoman szólva, egyáltalán nem magától értődő, hogy mi a válasz rájuk (ha az lenne, akkor nem lennének róla heves viták a mai napig).

A filozófia nem más, mint ezeknek az alapfeltevéseknek a vizsgálata. (Persze, nem csak a tudomány, hanem sok más terület alapfeltevéseinek is, mint például az erkölcs, a művészet, a jog, stb.) Innen nézve láthatjuk, hogy miért elhibázott az a kijelentés, hogy a filozófia "nem tartott lépést a természettudományok fejlődésével, főleg a fizikáéval". Ez ugyanis úgy ábrázolja a kettő viszonyát, hogy a tudomány halad előre önerőből, a filozófia meg követi - és ha elég ügyes, sikerül beérnie, ha meg nem, akkor lemaradt. Szó sincs róla! A tudomány és a filozófia együtt, összefonódva haladnak, és egyik sincs meg a másik nélkül. Bármennyire sikeresen ismerjük meg a természetet, előbb-utóbb belebotlunk a végső kérdésekbe, amelyek éppen a természet eredetére, alapstruktúráira, vagy a megismerés feltételeire vonatkoznak. Ilyenkor két dolgot tehetünk: vagy leülünk, és foglalkozunk velük, vagy félrelökjük őket, mondván, hogy nem érdekel.

Ha az előbbi mellett döntünk, akkor filozófiát művelünk, akkor is, ha azt közben hetykén halottnak tituláljuk. Az utóbbiról pedig remélem, hogy minél kevesebben választják.